Alighanem nincs olyan futballrajongó, aki ne emlékezne a 2016-os Európa-bajnokság selejtezősorozatára, amelyet sokan korszakváltásként aposztrofálnak a magyar labdarúgó-válogatott történetében. A balul sikerült első kvalifikációs mérkőzés (2–1-es vereség hazai pályán Észak-Írországtól) után az először még csak megbízott szövetségi kapitánynak kinevezett Dárdai Pál már a székfoglalójában elmondta: kulcsemberként számít a válogatottságot korábban lemondó, de az ő hívására mégis visszatérő Szalai Ádámra.
„Csak padozik a klubjában. Alig lő gólt, milyen csatár az ilyen? Lassú, darabos a mozgása, nem értem, miért vannak odáig tőle”
– ilyen és ehhez hasonló vélemények sokaságát ontották magukból a szurkolók. A válogatott eredményei viszont Dárdai döntését igazolták: a már említett arcpirító kudarcot Észak-Írország ellen 2014 októberében egy bukaresti döntetlen követte, majd győzelem a Feröer-szigeteken, novemberben pedig egy újabb fontos diadal: ki ne emlékezne Gera Zoltán 83. percben fejelt győztes góljára a Groupama Arénában Finnország ellen.
Dárdaival három tétmérkőzésen hét pontot szerzett a válogatott, a Hertha-ikon pedig többször is hangsúlyozta: az eredményesség egyik kulcsa a méltatlanul kritizált Szalai játéka volt.
„A Szalaizást be kell fejezni”
– hangsúlyozta egy 2015-ös sajtóbeszélgetésen.
„Ha valaki kielemezné, akkor látná, hogy Ádám hatalmasat melózik két-három védővel a nyakán, lefárasztja őket. Nézzétek meg, a finnek ellen annyira lefárasztotta az ellenfél játékosait, hogy aztán Gerával már fel sem ugrottak, ezért fejelhetett Zoli tisztán”
– támasztotta alá egy gyors elemzéssel a szurkolók felé intézett kérését. A „Szalaizás” ezek után még egy darabig divat volt a szurkolók körében, de egy idő után a legtöbb drukker már felismerte: ő nem egy gólzsák, hanem egyéb erényei miatt nélkülözhetetlen láncszeme a csapatainak.
Egy hasonló jelenség figyelhető meg napjainkban is. Ugyan a szurkolók jelentős része Szoboszlai Dominik Liverpoolba igazolása óta szinte eufóriában úszik, sokan továbbra is értetlenkednek a középpályás népszerűsége okán – amit a mémoldalak is kifiguráznak, igaz, most a kritizáló kommentelőket ostromolják, nem a játékost, ahogy Szalai esetében tették.
Túlzás nélkül állítható, hogy a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának mindössze néhány Liverpool-mezben lejátszott mérkőzés elég volt ahhoz, hogy a világ legerősebb bajnokságának tartott Premier League-ben is sztár legyen. Edzője, Jürgen Klopp többször is hangsúlyozta, abban, hogy a Mersey-partiak imponálóan kezdték a szezont – öt mérkőzésen négy győzelem és egy döntetlen a mérlegük – Szoboszlainak nagy szerepe van.
„Dominik egy szörnyeteg, ma három poszton is játszott”
– mondta a német mester a 22 éves játékos debütálását követően, és azóta is elismerően beszél a magyar labdarúgó teljesítményéről. A „Szoboszlaizás” azonban még ennek ellenére sem szűnt meg.
„Nem értem, miért sztároltatják ennyire. Nem játszik mindig jól. Nagyképű, pedig nincs mire felvágnia. Eddig csak egy gólt rúgott a Liverpoolban, többet vártam tőle”
– hallottam én is a minap néhány ismerősömtől, akiknek elmagyaráztam, hogy ne várjanak gólesőt Szoboszlaitól, elvégre egy olyan középpályásról beszélünk, akit különösen mostanában egyre több védekező feladattal bíznak meg. Nagyképűnek pedig azért tűnhet, mert helyén van az önbizalma – amire szükség is van, hiszen a világ legjobb játékosaival néz farkasszemet a pályán hétről hétre.
Gondolkodtam, mi állhat az ilyen, sok esetben személyeskedő és sértő vélemények hátterében. Egyetértek Gallwitz Gábor kollégánkkal, aki a minap egy cikkében azt írta, a „Szoboszlai szereplését övező honi médiacirkusz öncélú, fullasztó és káros”, ami szerintem a játékos megítélését helytelen irányba terelheti, gondoljunk csak a túlsztároltatását érintő kritikákra. Ezen kívül lehet, hogy egyfajta kognitív disszonancia állhat a jelenség hátterében, ugyanis Détári Lajos óta nem volt olyan magyar labdarúgó, akit ilyen magas polcra helyeztek a világ labdarúgásában – valószínűleg még szokatlan az elmúlt évtizedek sikertelenségein szocializálódott szurkolók számára, hogy egy futballistánkról már-már Európa-klasszisként beszélnek.
Ezért ismerőseimet is arra kértem, ha az én érveimet nem fogadják el, néhány beszédes adatot azért vegyenek figyelembe: a szurkolói szavazatok alapján Szoboszlai lett augusztus hónap legjobb játékosa a Liverpoolban, ő fut a legtöbbet és a leggyorsabban csapata mérkőzésein, az előző hétvégi, Wolverhampton Wanderers elleni bajnokin pedig a Premier League történetének második leggyorsabb sprintjét teljesítette, amikor egyszer 36,76 km/h-s sebességgel futott vissza védekezni.
Kiemelt kép: Liverpool FC
