„Szereti, ha a csapatai dominálnak, energikusak, hátulról építkeznek. Fontos, hogy jól játsszon az együttese, mert nem felejti el, hogy a szurkolók is részesei az eseményeknek. Nem Guardiola tanítványa, de olyan új dolgokat tanult tőle, amelyeket alig vár, hogy felhasználhasson. Nagyon empatikus, nagyszerű hallgató, akinek világos elképzelése van arról, hogy mit akar, ám bizonyára időbe fog telni ezt megvalósítani, mivel a csapat jelentős átalakuláson megy majd keresztül.”
E gondolattal igyekezett a neves európai futballszakértő, Guillem Balagué pozitív, reményt keltő érzelmeket elültetni a Leicester City szurkolóiban még a szezon előtt, amikor Enzo Marescát kinevezték a csapat menedzserévé. Az olasz szakember aztán munkához látott és összerakott egy valóban karakteres együttest, amellyel a Championship történetében a legkevesebb mérkőzés alatt jutott el tíz győzelemig. Már a 11. fordulóban megvolt nekik ez a szám, ami jól mutatta, hogy a „Rókák szinte minden ólat kifosztottak” a szezon elején, azonban az utóbbi két alkalommal már nem jártak sikerrel, s „éhesen kellett távozniuk a helyszínről”.
Szerzett gól nélkül nincs győzelem
A fenti mondattal kezdhetjük az elemzésünket – és egyben a közhelyek pufogtatását –, és jelen esetben teljes mértékben ez az igazság is, ugyanis 16 forduló során háromszor fordult elő a leicesteriekkel, hogy nem került gól a csapat neve mellé, és ezt a három találkozót egyaránt elveszítették. Ez a három mérkőzés más szempontból is rejt magában érdekességet, méghozzá a lövések minőségét illetően. A „rókák” abba a hatos társaságba tartoznak, akik a lemagasabb NPxG/Sh értékkel bírnak a ligában, vagyis a büntetőket nem számolva a kapura lövési kísérleteik minősége átlagosan a legmagasabb. Esetükben ez az érték 0,11, azonban ők ezt hat kiemelkedő számot hozó meccsel alapozták meg – alább a képen elég látványosan megmutatkozik mindez a felső sor középső oszlopában. Ezzel szemben az a három összecsapás, melyeket elveszítettek, ott van a négy között, amelyeken a legalacsonyabb minőségű lövéseket produkálták az eddigi szezonjukban.
A Hull City elleni ötödik fordulós vereségük amolyan igazi leblokkolás volt, – újabb közhellyel élve –tipikusan az a találkozó, amikor reggelig sem találtak volna be. Akkor produkálták a legtöbb lövésüket az idény során (21), viszont csak egyetlen egyszer találták el a kaput, és ez nem is csoda annak fényében, hogy ekkor próbálkozhattak átlagosan a legmesszebbről – 20,1 méter volt a kísérleteik távolsága a „tigrisek” kapujától.
Maga a tétel már a Hull ellen is igazolódott, de ott a szerencse sem pártolta az olasz szakember csapatát, viszont a QPR taktikailag is megfogta az élvonalból a tavasszal lecsúszott bajnokaspiránst. Az azóta menesztett Gareth Ainsworth együttese le tudta zárni azokat a területeket egy jól megszervezett kettős védelmi vonallal és a vonalak között mozgó emberrel, ahonnét a Leicester játékosai előszeretettel osztanak ki kulcspasszokat vagy épp veszik célba a kaput. Csakhogy a több mint fél órán át tíz emberrel játszó londoniak még nem tudták korlátozni kellőképpen sem a kísérletek számát, sem azok minőségét.
Ez volt az, amire ezt követően a Leeds United és a Middlesbrough már képes volt, ezek a csapatok kihasználták, hogy játékerőben sokkalta közelebb vannak a Leicesterhez. Ellenük már nem tudtak az éllovas játékosai egy az egyben olyan hatékonysággal bontani, mint korábban, így kevés és alacsony minőségű lövés jutott csak a „rókáknak”, akik nem is tudták bevenni az ellenfelek kapuját. A szezonátlaguk 16 lövés felett van, miközben ezeken a meccseken 10, illetve 12 kísérlet jutott nekik, és a kaput is az átlaguk alatti esetben találták csak el (1, illetve 4 esetben). Mindez pedig azt jelentette, hogy a „rókáknak” nem jutott étel, azaz bajnoki pont.
A jó védekezés a siker alapja
Újabb közhely, de újabb igazság a Leicester City játékát és eddigi szezonját illetően, hiszen a csapat egyértelműen erre épít. Ugyan, ahogy Balagué is megjegyezte, Maresca „nem Guardiola tanítványa”, de azért annyira kellően olasz, hogy pontosan tudja, hogy mi fán terem a jó védekezés. A szükségszerűen pragmatikus szakember a labdabirtoklást is erre használja fel, akárcsak a labda nélküli játék során történő szerkezetváltást. Ilyenkor kompakt módon, két négyes láncba rendeződnek vissza, amelyben a szélsők szükség esetén akár nagyon mélyen is visszazárnak, hogy a széleken ne lehessen létszámfölényes szituációkat kialakítani. Eközben középen a Premier League-es rutin nagyon sokat ér a Harry Winks, Wilfred Ndidi párosnál, akik jól szűrik meg az ellenfelek akcióit. A tíz kapott gól 16 kört követően remek bizonyítvány, s egyetlen egyszer sem engedtek egynél többet, ami csak tovább bizonygatja, hogy minden jó úton halad ebben a tekintetben.
A magas labdabirtoklási arány mellé szükség van egy jól megszervezett rest defense-re is, hogy a labdavesztések után az ellenfelek ne tudjanak könnyedén átrohanni rajtuk. Ez a szezon első szakaszában kiválóan működött, és ebben kulcsszereplő volt a Manchester City-től kölcsönvett Callum Doyle, aki bal lábas belső védőként a szélen is otthonosan mozog és meg tudta oldani, hogy harmadik hátul maradóként biztosít. A bekk azonban szeptember végén megsérült, ki is dőlt négy hónapra, és a kiesése óta a kontratámadásokból leadott lövések száma meccsenként eggyel nőtt, ami nem tűnik kiemelkedő számnak, de ha onnan nézzük, hogy az első nyolc forduló alatt kilenc ilyen esetet lehetett feljegyezni, az utóbbi nyolc meccsen már 17-et, akkor már egy picit más megvilágításba kerül.
Amíg ő volt, addig a támadójáték sokkal egyenletesebb szintet hozott, mert a 3-2-es építkezés és a biztosítás is nagyon stabil alapot adott. Aztán elkezdték keresni a megoldást arra, hogy már nincsen Doyle, és ez némi hullámzást is eredményezett a támadójátékotban, ez pedig negatív hatást gyakorolt a védelemre is. Ebből adódóan Maresca „sokkal meggondoltabban sompolygott a tyúkól felé”, de ez a pragmatikusabb szemlélet jól jött a támadásban amúgy sem kifejezetten acélos csapatok ellen. A Preston North End, a Stoke City vagy épp a QPR ellen 70% feletti labdabirtoklást tudtak összehozni, így ezeken a találkozókon az ellenfelek támadójátékának esélyt sem nagyon adtak, hogy „ráijesszenek a ravaszdira”.
Azonban a legutóbbi két meccsen a 60% feletti meddő labdabirtoklás épp annyit ért, amennyit a lőtt góljaik száma mutat. A „rókák” ellen reaktívabb felfogásra váltó Leeds United és a Middlesbrough könnyedén rohant át rajtuk, amikor esély kínálkozott erre. Nekik sem jutott kimondottan sok lövés – a szezonbeli átlagos 12,43-hoz képest csak 11 és 9 –, viszont magas minőségű kísérletekkel próbálkozhattak. Ezek többsége el is találta a kaput – a 4,07-es szezonátlaghoz képest többször, 6-6 esetben történt ez így, azaz volt dolga Mads Hermansennek, aki mindkét meccsen egy gólt kapott. Pedig a dán kapus egyértelműen jó teljesítményt nyújt, még ezen a két találkozón sem lehetett rá igazán panasz, mert pozitív mutatóval zárt a lövések minőségéhez mérten (PSxG±).
Konklúzió
Az összkép még mindig jól néz ki, hiszen a Leicester a tabella élén áll – bár most már csak a jobb gólkülönbségével előzi meg az Ipswich Townt –, ám az utóbbi időben egyre „többen lőnek a rókákra éles lőszerrel és el is találják őket”. Ez pedig jelzés kell, hogy legyen Maresca felé is, hogy valamin érdemben változtatnia kell, ha fenn akarja tartani az idénybeli eddig remek szereplést.
Kiemelt kép: Alamy Stock Photo
